nuova delhi india turismo

Új-Delhi

Új-Delhi India fővárosa, s egyben székhelyéül szolgál India Kormányának is. A 42,7 négyzetkilométeres területén helyet kapott még 134 ország nagykövetsége is.

A várost 1911. december 15-én alapították meg, s a 20. század két leghíresebb angol építésze, Lord Edwin Lutyens és Lord Herbert Baker tervezte meg a struktúráját. Jelenleg a több mint 100 éves város két olyan műemléknek is helyet ad, mely felkerült az UNESCO Világörökségei közé, ezek a Humájun császár síremléke és a Kutub épületegyüttes.

Új-Delhi rohamosan fejlődik, így nem csoda, hogy az ENSZ számos intézetének, mint például a Fejlesztési Programnak, az UNESCO-nak, az UNICEF-nek, a Mezőgazdasági- és Élelmezési Világszervezetnek, az Egészségügyi Világszervezetnek, a Világbanknak, a Nemzetközi Valutaalapnak és a Nemzetközi Pénzügyi Társaságnak is itt van az indiai térségbeli központja.

Mivel a várost tudatosan tervezték meg, így a közlekedési útvonalak sugárutakból és körutakból tevődnek össze, kiegészítve a kisebb utak érrendszer-szerű fonatával. A városi közlekedésből kb. 30%-ban veszik ki a részüket a magántulajdonban lévő személygépkocsik, az utasok többségét így a tömegközlekedés szállítja.

Az Indira Gandhi Nemzetközi Repülőtér Új-Delhi elsődleges kapuja a világra. Évente több mint 23 millió utast szolgál ki, ezzel Dél-Ázsia egyik legforgalmasabb repülőtere. Az újonnan, 2 milliárd dolláros befektetéssel felépített 3-as terminál évente újabb 34 millió utast képes majd fogadni, a távolabbi tervek alapján az utas számot 2020-ig 100 millió főre szeretnék növelni.

A tömegközlekedés fontos szereplői még az autóbuszok és a motorizált riksák. A buszok aránya a tömegközlekedésben eléri a 60%-ot, melyet a világ leghosszabb autóbuszai szolgának ki. A város alatt 15 metróvonal is fut, mellyel bárhova el lehet jutni. A 153 km-nyi összesített vonalon 130 állomást alakítottak ki. Jelenleg is építés alatt áll a metrófejlesztés II. szakasza, itt 4,3 milliárd dolláros költséggel újabb 128 km-es szakaszt alakítanak ki. A fejlesztés III. és IV. szakasza 2015-re, illetve 2020-ra készül el, mellyel a metróvonal teljes hossza eléri majd a 413,8 km-t.

A motorizált riksák rendkívüli népszerűségét az adja, hogy sokkal kedvezőbb díjszabással dolgoznak, mint a taxik. Többségük valamilyen sűrített gázzal működik és sárga, vagy zöld színben pompázik. Emellett mindenhol megtalálhatóak a kisebb taxiállomások is, melyek magánkézben vannak és bárhova elszállítják az utasukat.

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás alapján Új-Delhi lakossága 249998 fő volt, ezzel India 640 városából a 609. helyet foglalja el a népességszám alapján. A lakosság 86,8%-a a hindu vallást gyakorolja, emellett 6,3%-nyi muszlim, 2,4%-nyi sikh, 1,1%-nyi dzsainista és 0,9%-nyi keresztény is lakja a várost.

Új-Delhi kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel is rendelkezik, testvérvárosai között megtalálható például Chicago, London, Ulánbátor, Moszkva, Szentpétervár és Johannesburg is.

Betekintést

Forrás  India és Új Delhi

 

 

Copyright 2009-2015 Italcultdelhi.com