Bollywoodi filmekBollywoodnak nevezik azt a filmgyártást, ami hindi nyelven folyik főleg Mumbai központtal. A szó eredete Mumbai régi nevének, Bombay-nek és a Hollywood szónak az összevonásához köthető. A kifejezést számos esetben helytelenül használják az egész indiai filmiparra is. Bollywood az indiai filmipar központja és a világ egyik legnagyobb filmipari központja. Dadasaheb Phhalke 1913-as némafilmje, a Raja Harishchandra volt az első indiai film. Az 1930-as évekre a filmgyártás volumene évi 200 filmre nőtt. Ardeshir Irani 1931-es Alam Ara című filmje volt az első indai hangosfilm, mely hatalmas sikert aratott. Az 1930-as ás 1940-es években a bollywoodi filmgyártást visszavetette előbb a Nagy gazdasági világválság, majd később a II. világháború és a Indiai függetlenségi háború hatásai. Ezt követően, India függetlenségének kivívása utána, az 1940-es évektől az 1960-as évek közepéig elkezdődött a bollywoodi filmipar aranykora, amikor számos nagy művész emelkedett fel, s gyártotta le máig híres filmjeit. Ekkor jelentek meg Guru Dutt Payysa, illetve Kaagaz Ke Phool és Raj Kapoor Awaara, illetve Shree 420 című filmjei. A mozik elterjedése újabb nagy lökést adott az indiai filmiparnak, hiszen hirtelen nagy méretű kereslet jelentkezett a piacon az új filmek iránt. Az 1960-as évektől az 1970-es évekig számos romantikus film készült el, olyan színészek váltak ekkor ismertté, mint Dharmendra, Sharmila Tagore, Sanjeev Kumar, Mumtaz, Rajesh Khanna, Shashi Kapoor és Asha Parekh. Ezután a romantikus filmeket kiszorították az indiai gengszterfilmek, melyek főként a maffiával foglalkoztak, ekkor indult be a karrierje többek között Rekha-nek, Mithun Chakraborty-nak, Hema Malininek, Amitabh Bachchannek, Anil Kapoornak és Jaya Bachchannek. Az 1980-as évek végétől az 1990-es évek első feléig a filmkészítők ismét visszatértek a romantikus és családi témájú filmekhez, míg a 2000-es évektől a bollywoodi filmek robbanásszerűen betörtek a nemzetközi piacra. A filmgyártás, az effektek, hatások és technika kezelése terén véghezvitt fejlesztések nyugati minőségi filmek készítését teszi lehetővé, így pl. a Yash Raj Films és a Dharma Productions műhelyek alkotásait széles réteg ismerte meg. Több film is, mint pl. a Dabangg, az A nevem Khán, a 3 Idiots, a Gadzsini, a Rab Ne Bana Di Jodi, a Chak De! India, az Om Shanti Om, a Dhoom 2, a Krris, a Rang De Basanti, a Vír-zára, a Kal ho ná ho, a Lagán is nemzetközi sikereket ért el, ráadásul a Lagán jelölésre került a 74. Oscar-gálán és a BAFTA-n is. A bollywoodi filmgyártáson kívül a filmzenék is nagy sikereket értek el, melyeket filmi-zenének neveztek el, a „filmi” hindi nyelven azt jelenti, hogy „a filmekhez”. Minden idők máig leghíresebb Mukesh chand Mathur volt, aki 1976-os haláláig számtalan nagy sikerhez adta a hangját. Betekintést Forrás India és Új Delhi |
Copyright 2009-2015 Italcultdelhi.com |